Ajánló

Nemzetközi Duna-nap

Vissza

Június 29-én, pénteken ünnepeljük a Nemzetközi Duna Napot. A 2004 óta megrendezett kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a folyó bámulatos természeti értékeire és megóvásuk fontosságára. A WWF Magyarország idén a Lánchíd lábánál vár mindenkit érdekes programokkal.

 A Duna vízgyűjtő területén elhelyezkedő országok lakói évről-évre június 29-én ünneplik a Dunát és különböző rendezvényekkel fejezik ki, hogy fontos számukra Európa egyik legnagyobb folyamának megóvása. A WWF 2009 óta szervezi a hazai Duna Napi eseményeket, idén a Danube Flow - Hív a Duna! programsorozattal közösen hívjuk fel a figyelmet a Duna természeti kincseinek fontosságára. 

 A pénteki rendezvényünkön 17:30-tól, a Lánchíd pesti hídfőjénél zajlanak majd a változatos programok, lesznek játékok, koncertek és a Vízlábnyom Roadshow is a helyszínre érkezik. Az érdeklődők kipróbálhatják az interaktív eszközöket, melyekből kiderül például, milyen halak élnek a Dunában és milyen szelíden árasztja el a folyó a vízparti területeket, hiszen tévképzet az, hogy minden árvíz ártalmas. A helyszínen lesznek a WWF Magyarország munkatársai is, akikkel bárki beszélgethet a természetvédelemről.

 A program kellemes szórakozást ígér kicsiknek és nagyoknak egyaránt! Mindenkit szeretettel várunk!

 Tudj meg többet a vízlábnyom fogalmáról és a Vízlábnyom Roadshow további állomásairól! Látogass el a vizesturne.hu oldalra!

Forrás: wwf.hu

Friss hírek

Nemzetközi Duna-nap

Június 29-én ünnepeljük a Nemzetközi Duna Napot, amelynek célja felhívni a figyelmet a folyó természeti értékeire.

Mozdulj, Mama!

Több ezren vettek részt a "Mozdulj, Mama!" című gyaloglónapon szombaton a Margitszigeten.

Legfrissebb hírek

  • Nemzetközi Duna-nap

    2012.06.28. 00:12:00 - Tovább

  • Mozdulj, Mama!

    2012.06.27. 23:56:15 - Tovább

  • Összefogás a környezetért

    2012.06.21. 21:03:15 - Tovább

  • 7 tipp a gazdaságos utazáshoz

    2012.06.20. 15:28:49 - Tovább